Mi a világ legszebb helye? A válasz persze szubjektív – hiszen a szépség, ahogy mondani szokás, a szemlélő szemében rejlik. A TimeOut magazin mégis megkísérelte
A hanamit, a cseresznyefa-virágzást köszöntik szombaton a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, ezen a napon a látogatókat a japán kultúrát bemutató programok is várják – tájékoztatta Németh
Nagyjából másfél évtized alatt, több mint egymilliárd forint tervezett költséggel építenék újjá Nagykanizsa határában az egykori Botszentgyörgy várát Magyarország egyetlen teljesen feltárt Mátyás kori várkastélyának
Fejlesztik a Dunakanyar aktív víziturizmusát, hét megállóhelyen korszerű, biztonságos, magas színvonalú infrastruktúrát, egyebek mellett csónakházakat hoznak létre a vízitúrázók számára, a projekt 1,1 milliárd forintos
Magyarország Kormánya idén is meghirdette a Muzsikáló Magyarország programot, amelynek célja a hagyományos magyar kávéházi, éttermi cigányzene megőrzése és népszerűsítése. Az 1,1 milliárd forint keretösszegű
A Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programja elsősorban a fővárosi erdők megóvására és gyarapítására irányul, azonban a budapesti agglomeráció települései számára is egyre értékesebbek a helyi erdők
430 millió forintból új eszközök és kezelési technológiák segítik a fás élőhelyek és kunhalmok fenntartható megőrzését. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága újabb jelentős természetvédelmi fejlesztésbe
Újabb támogatási program indul a nemzeti parkok fejlesztésére – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program folytatása (KEHOP Plusz)
Április 10-étől több mint hat héten át egy rendhagyó akvarisztikai és képzőművészeti kiállítás lesz látható a Budapesti Állatkert Biodómjában. Az alkotások mindegyike a vízhez kapcsolódik,
Eddig soha nem látott, azonosítatlan albínókullancs jelent meg Magyarországon, amely akár agyhártyagyulladást vagy halált is okozhatnak. Sokan kutyát sétáltattak, kirándultak, vagy épp sportoltak a természetben.