Huszonhárom éve költött először hazánkban ez a gyönyörű madár, ma már csak Szabolcsban ötvennyolc őrgébics pár örülhetett a fiókáknak.
Jól érzik nálunk magukat ezek a parányi madarak
A Hortobágyi Nemzeti Park tájékoztatása szerint húsz éve költ nagy őrgébics a Nyírség-Szatmár-Bereg Tájegységben. A madárfaj hazánkban főleg téli vendég, ősztől tavaszig tartózkodnak nálunk áttelelő példányai.
Ezekkel leggyakrabban bokrok, fák csúcsán, vezetékeken ücsörögve találkozhatunk.
A nemzeti park úgy tudja, az őrgébics első költését Magyarországon 2000-ben írták le a nyugati határhoz közel, majd 2003-ban sikerült bizonyítani a Szatmár-Beregben is, az első fészkelést Walter Wettstein észlelte. Azóta az állománya erősödött,
már a Nyírség déli és északkeleti részein is sikeresen megtelepedett.
„A jubileumi felmérés eredményeként elmondhatjuk, hogy idén minimum ötvennyolc pár nagy őrgébics költött Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében” – hangsúlyozza Gilányi Gábor, a nemzeti park természetvédelmi őrszolgálatának munkatársa.
Az őrgébicsről
A gébicsek az időjárástól függően, de általában márciusban már párba állnak, ezután elkezdenek fészekanyagot hordani. Legtöbbször sűrű bokrokba (kökény, galagonya, vadrózsa) vagy fák magasába, fagyöngybe rakják fészküket, ahol négy-hat fiókát nevelnek.
Klasszikus élőhelyeik a fás, cserjefoltos legelők és kaszálók. Emellett nem ritka, hogy nagyüzemi mezőgazdasági táblák között húzódó bokorsorokat vagy erdősávokat választanak költésre.
A nagy őrgébics (Lanius excubitor) védett madár, természetvédelmi értéke ötvenezer forint.
Lelépő, fotók: Gilányi Gábor