Egy közel négyszáz éves lelettel gazdagadott a Hauszmann-sztori kiállítás a Budavári Palotában, még az is tudják, milyen kutyához tartozik a mancsnyom.
A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászülető épületek területén régészeti feltárásokat végztek, hogy az építkezéseket megelőzően az eltelt évszázadok rejtett emlékanyagai is feltáruljanak. A legérdekesebb leleteket időről-időre a Hauszmann-sztori kiállításon mutatják be a nagyközönség számára.
A tárlat most is egy különleges régészeti leletet gazdagodott.
Szakemberek a palotanegyedben található Táncsics Mihály utcai egykori kaszárnyaépületben egy vályogtéglát tártak fel, amely
évszázadokra megörökítette egy kutya mancsának nyomát.
Közel négyszáz évvel ezelőtt egy árnyékos helyen a nedves agyagból, iszapból és homokból faformába vetett téglákat szárítottak. Mindeközben egy arra járó kutya beleléphetett a vályogba, majd a hirtelen síkossá vált felületbe mélyítette a körmeit. Így jött létre a ma is látványos mancsnyom.
Az etológusok szerint a négylábú mancsának mérete
egy közepes termetű, keverék fajtájú állatra utal.
Ezt abból gondolják, hogy ebben az időszakban fajtiszta kutyák az előkelők környezetében éltek, és nem kóboroltak a téglavetők udvarában. Úgy tudni, a hasonló nyomok nem ritkák a hazai leletanyagokban, de ilyen jó minőségben megmaradt állati lábnyomat ritkaságnak számít.
Nem ez az első alkalom, hogy különleges kincsre bukkannak. Ebben a cikkünkben arról írunk, milyen elképesztő kincsek kerültek elő a Budavári Palotanegyed kiszáradt kútjaiból, pincéiből. De nem csak emiatt a tárlat miatt érdemes felkeresnünk a palotanegyedet. Az újjászületett Lovarda ingyenesen látogatható, a csodálatos Szent István terem pedig a TIME magazin világranglistájára is felkerült.
Lelépő, forrás és fotó: Nemzeti Hauszmann Program Facebook oldala