Lelépő
Image default

Így fog kinézni a Magyar Természettudományi Múzeum debreceni épületegyüttese

Új fejezet kezdődik a Magyar Természettudományi Múzeum életében: Debrecenben, a Nagyerdő szomszédságában épül meg az intézmény új, korszerű otthona.

A BORD Építész Stúdió terve nem egy hagyományos múzeumépületet álmodott meg, hanem egy olyan különleges helyet, ahol maga a természet válik a kiállítás részévé – és ahol a látogatók a biodiverzitást nem üvegek mögött szemlélik, hanem körülöttük és alattuk élő rendszerként tapasztalhatják meg.

A Nagyerdei Körút mentén fekvő, jelenleg idegenhonos fákkal borított telken részleges ökológiai helyreállítást végeznek, hogy az egykori homoki erdősztyepp élőhelyének nyomai újra életre kelhessenek. Ez a restaurált erdőrészlet nem pusztán zöld környezetként szolgál majd, hanem a múzeum központi attrakciójaként is működik:

egyfajta élő, szabadtéri kiállításként mutatja be az ökológiai folyamatokat, a természetvédelem dinamikáját és a helyi élővilág fokozatos regenerálódását.

Az épület maga szinte beleolvad a tájba – sétányként indul, majd lassan emelkedve alakul át bejárattá, végül földbeton falai és szikes talajt idéző homlokzata révén szervesen kapcsolódik az alföldi tájhoz.

A múzeum funkcionális elrendezése is a látogatói élményt helyezi előtérbe. A földszinten kapnak helyet a fogadóterek, a kávézó, az étterem és a közösségi terek, míg az alsó szinten interaktív állandó kiállítás, planetárium és IMAX mozi várja majd az érdeklődőket.

A legizgalmasabb elem azonban kétségkívül a parkban zajló élőhely-rekonstrukció: egy eleven, fejlődő rendszer, amely új szemléletmódot adhat a természethez fűződő viszonyunknak. Ez a múzeum nemcsak megőrizni és bemutatni kívánja a múlt természeti kincseit – hanem tanítani is: arra, hogyan válhatunk mi magunk is a természet aktív védelmezőivé.

Lelépő, fotók:  BORD

Kapcsolódó