Lelépő
Image default

Figyelem! Idén is lehet pályázni ingyenes európai vonatbérletekre

Újabb pályázati kör nyílik meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében, idén közel 800 magyar fiatal nyerhet ingyenes európai vonatbérletet – közölte Ujhelyi István.

Közel 800 fiatal pályázhat az ingyenes vonatbérletekre

A program idei első kiírásában 35 500 ingyenes bérletet oszt ki az Európai Unió, ebből az előzetes kvóta alapján 779 jut majd a tizennyolc éves magyar fiataloknak. A magyar fiataloknak járó kvóta későbbi megemelése idén is várható, köszönhetően annak, hogy

Magyarországon rendszeres a túljelentkezés az ingyenes utazási lehetőségre.

Az érintett fiataloknak április végéig le kell adniuk jelentkezésüket az Európai Bizottság erre a célra készített online felületén. Ebben a pályázati körben azok a fiatalok pályázhatnak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek, ezt a két dátumot is beleértve.

Az uniós tagországok állampolgárai mellett ezúttal is pályázhatnak az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országokban élő fiatalok is, így például Észak-Macedóniából, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból.

Ezt fontos még tudni

Azok, akiket ebben a pályázati körben kiválasztanak és ingyenes InterRail-bérletet nyernek, legfeljebb harminc napig utazhatnak majd Európában a 2024. július és 2025. szeptember közötti időszakban.

Mint ismert, ez lesz a kilencedik pályázati forduló. Eddig több mint egymillió európai fiatal élt már a lehetőséggel. Magyarországról pedig közel harmincezren pályáztak, és a kvóta alapján eddig valamivel több mint hatezren utaztak is már a vonatbérlettel. Az uniós program keretében kiválasztott fiatalok legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak. A fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémákkal küzdő résztvevők kísérőket is vihetnek magukkal. Annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek. Buszra vagy komprad, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.

Lelépő, forrás: MTI

Kapcsolódó