A Szatmárnémeti főterén álló Pannónia Szálló az erdélyi szecessziós építészet egyik legszebb és legismertebb alkotása, mely több mint egy évszázada határozza meg a város arculatát.
Csodálatos felújításon esett át a Pannónia Szálló, Szatmárnémeti szimbóluma, a város múltjának, polgári öntudatának és kulturális sokszínűségének megtestesítője.
A Pannónia Szálló története a 19. század végére nyúlik vissza, amikor a városi elöljárók – élükön Hermán Mihály polgármesterrel – felismerték, hogy egy reprezentatív szálloda és vigadó megépítése új lendületet adhat a város fejlődésének.
A terv megvalósítására 1897-ben pályázatot írtak ki, amelyet a kor neves építészpárosa, Bálint Zoltán és Jámbor Ferenc nyert meg. Kettejük munkásságát már ekkor a magyaros szecesszió elegáns, mégis karakteres stílusvilága jellemezte.
A régi törvényszéki épület lebontása után 1901-ben rakták le az alapkövet, és mindössze egy évvel később már be is fejezték az építkezést. Az új szálló nemcsak építészeti remekműként, hanem társadalmi és kulturális központként is gyorsan meghatározó szerepet kapott Szatmárnémeti életében.
Az épület különleges szépségét a korszakot jellemző szecessziós díszítések adják.
A homlokzatot Zsolnay-mázas kerámiaelemek ékesítik, a tetőt világos- és sötétkék kerámiaburkolat váltakozása teszi egyedivé, az oromfalon a város címere és virágablak díszeleg. Belsejében egykor étterem, kávéház, bálterem, cukrászda és művészszobák kaptak helyet, falait gazdag festett és plasztikus díszítés borította. A kupolás előadóterem, amely ma a Dinu Lipatti Filharmónia otthona, híres akusztikájáról és impozáns belső kialakításáról vált ismertté.
A rendszerváltást követő privatizációs hullám a Pannónia Szállót sem kerülte el. 1995-ben az alkalmazottak tulajdonába került, majd több tulajdonosváltás után 2018-ban egy magyar állami vállalat vásárolta meg azzal a céllal, hogy visszaállítsa eredeti pompáját, ami most meg is valósult.
Lelépő, fotók: Nacsa Lőrinc Facebook oldala