Lelépő
Image default

Hamarosan újabb magyar helyszín nyerheti el az Európa Öröksége címet

A kulturális örökség védelméért felelős miniszter ismét meghirdette az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszínek nemzeti szintű előzetes kiválasztására vonatkozó pályázatot. Erre június 30-ig lehet jelentkezni.

Újabbb magyar helyszínek válhatnak az Európai Örökség részévé

Az Európai Örökség címet tizenegy év alatt eddig huszonkét tagország hatvanhét helyszíne nyerte el. Ezek között négy magyarországi pályázó helyszín is megtalálható. 2015-ben a Páneurópai Piknik Emlékpark, 2016-ban a Liszt Ferenc Zeneakadémia nyerte el a címet. 2018-ban a Dohány utcai Zsinagóga, 2020-ban pedig Szentendre városa lett Európai Örökség.

A pályázaton az egyes helyszínek önállóan, továbbá nemzeti tematikus-, vagy transznacionális helyszínként indulhatnak. Pályázni az Európai Bizottság által készített és közzétett, a nevezett helyszín típusának megfelelő pályázati formanyomtatvány kitöltésével és benyújtásával lehet. A pályázatot postai, valamint elektronikus úton június 30-ig kell elküldeni.

A helyszínek előzetes, nemzeti szinten történt kiválasztását követően az Európai Bizottság 2026 első negyedévében, egy független szakértőkből álló testület ajánlása alapján hozza meg döntését a cím odaítéléséről – áll az összegzésben.

Ezt olvastad már?

A rozsnyói, a révfülöpi és a rimaszombati járásban nagyszámú szakrális műemléket találunk, amelyek Szlovákia legjobb minőségű középkori műemlékei közé tartoznak. A templomok belseje ritka freskófestményeket rejt, amelyek története a 13. és 14. századra nyúlik vissza. 2022 óta ezek is az Európai Örökség részének számítanak.

Most először látogathatók nyitvatartási időben az Európai Örökség részének számító felvidéki gótikus templomok

Lelépő, forrás: MTI

Kapcsolódó