Május 10-én, szombaton rendezi meg a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az Emlékhelyek napja elnevezésű országos programsorozatot, amelynek célja, hogy ismertebbé váljanak a nemzeti és történelmi emlékhelyek.
Az idén tizedik alkalommal megvalósuló eseményen tárlatvezetések, bemutatók, családi programok, kézműves foglalkozások, tudáspróbák várják az érdeklődőket Soprontól Debrecenen, Egeren, Gyulán, Keszthelyen keresztül Pécsig, csaknem ötven helyszínen. Lássuk a legizgalmasabbakat!
Tatabánya
A tatabányai program tematikája a honfoglalás köré épül. Számos szabadtéri program várja az érdeklődőket szombaton 14 órától a Turul-emlékműnél, ahol interaktív bemutatók, történelmi előadások és gyerekfoglalkozások is színesítik a délutánt.
Siklós
Siklóson vártörténeti előadással és az „igazán sötét középkort” bemutató, élményszerű programmal készülnek a szervezők. A látogatók különleges történelmi hangulatban ismerhetik meg a vár múltját, titkait és legendáit.
Pécs
Pécsett történelmi kalandozások várják a családokat, térképes időkapszula keresést is szerveznek a Középkori Egyetem és az Északi Várfalsétány középkori emlékei között. A játék végén az oszmán kori Pécs kedvenc italát, a gyümölcsserbetet is megkóstolhatják a résztvevők.
Gödöllő
Gödöllőn ingyenesen látogatható A kastély titkos élete című kiállítás, amely a királyi család mindennapjait és a kastély rejtett részleteit mutatja be a nagyközönségnek. A program különösen ajánlott a történelmi témák iránt érdeklődő családoknak és diákcsoportoknak.
Budapest
A Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben és az Új köztemető Nemzeti Gyászparkjában ingyenes tematikus sétákkal várja az érdeklődőket, este 21 órától Vecsei H. Miklós és a QJÚB Ázott hajában hét halott bogár című, Radnóti Miklós élete nyomán készült koncertje hallható a Kossuth-mauzóleumnál.
Lelépő