Lelépő
Image default

Ha a tündérországot keresed a Balaton partján, ebbe a természetes kilátóba kell menned

Balatongyörök Keszthely és Szigliget között, félúton található. Maga a város is számos látnivalóval rendelkezik, ha azonban a leggyönyörűbb arcára vagyunk kíváncsiak, el kell hagynunk a házak sorát, és a Szépkilátóból érdemes letekintenünk.

Inspiráció, ihlet-forrás, a földi béke a Szépkilátónál

A Szépkilátó nem az emberi kéz műve, hanem a nevével ellentétben egy természetes kilátópont. Egy domb, ahonnan nem csak a magyar tenger tárul elénk, hanem a Tapolcai-medence tanúhegyei és a Szigligeti vár is. Bár évezredek óta büszkén áll és őrzi a Balaton pannorámáját, nevét csak 1855-ben kapta.

Eötvös Károly Balatongyörök környékén pihent, felkirándult a domb tetejére, az elé táruló látvány pedig magával ragadta. Az író pedig nem csak az emlékezetében őrizte meg a csodálatos kilátást, hanem inspirációt is merített belőle, hogy aztán

a legszebb szavakat szője köré.

Így emlékezett vissza a balatongyöröki táj felejthetetlen szépségére az Utazás a Balaton körül című művében:

„Sohasem felejtem el azt a pillanatot,
Amikor ezt a tündérországot megláttam….
Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna,
Lelkemet ihlet, gyönyör ragadta el.
Soha nem láttam még ehhez hasonló gyönyörű tüneményt.”

Balatongyörök mellett megáll az idő

Korábban a területet kápolna dombnak nevezték, nem véletlenül. Balatongyörök mellett, a mai Szépkilátónál száznegyven méteres magasságban egykoron domonkos kolostor hirdette isten dicsőségét. Az itt álló feketefenyőket pedig Festetics Tasziló felesége, Hamilton Mária ültette.

A panoráma tényleg lélegzetelállító, az elénk táruló látványt pedig érdemes alaposan sorra venni, hiszen ha balról haladunk, láthatjuk a Tapolcai medence tanúhegyeit, a Badacsonyt, a Szent György-hegyet, a Csobáncot, a Gulácsot, a Tóti-hegyet, a Halápot, a Somló-hegyet, a Kis-Somlót és a Ság-hegyet. Ha pedig tovább visszük a tekintetünket,

a Szigligeti-öböl felett megláthatjuk egykori várunk sziluettjét is, az eredeti és az újjáépített falakkal együtt.

A kilátópontról érdemes egy rövid túrát tennünk. Kőlépcsőn keresztül fedezhetjük fel a Római forrást, melynek szomszédságában egy II. századi római kori villa romjait találhatjuk. Az 1940-es években itt komoly régészeti munka folyt, aminek nyomán előkerült az épülethez tartozó fürdő és forrás is. Ez utóbbi az, amely a fürdőépület vízellátásáról gondoskodott, de a római kori villa helyiségeivel is összeköttetésben volt.

Bár a Szépkilátót a természet alkotta, a Balaton körül számos épített kilátópont is található. Ahogyan arról a Lelépő is beszámolt, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezette konzorcium a közelmúltban komoly fejlesztéseket valósított meg. Erről bővebben ebben a cikkünkben lehet olvasni.

Lelépő, fotók: Lakotárné Lőrincz Edit

Kapcsolódó