Lelépő
Image default

Három részre szakadhat a Balaton: aggasztó jövőképet vázoltak fel a magyar tengernek

Akár három, egymástól elkülönülő nagyobb vízfelületre is visszahúzódhat a Balaton a század végére, ha a klímaváltozás kedvezőtlen forgatókönyve valósul meg, és nem történik megfelelő vízpótlás. A lehetséges következményekről egy októberi tihanyi természetvédelmi konferencián számoltak be – írja a veol.hu.

A konferencián Fülöp Bence vízépítő mérnök a Balaton jövőbeli vízszintjét vizsgáló kutatási modelleket ismertette. A 2024-ben készült számítások szerint a kedvezőtlen RCP8.5 klímaforgatókönyv megvalósulása esetén a század utolsó harmadában jelentősen romolhat a tó vízmérlege.

A bemutatott modell alapján mínusz kétméteres vízállásnál az egy méternél mélyebb, potenciálisan nyílt vízként megmaradó területek már csak három nagyobb medencerészben helyezkednének el.

Ez azt jelenti, hogy a Balaton mai, összefüggő vízfelülete jelentősen visszaszorulhat.

A szakember hangsúlyozta, hogy egy meghatározott éghajlati forgatókönyvre épülő modellezésről van szó, nem pedig biztos előrejelzésről. A számítások ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ilyen körülmények között a tó jelenlegi kiterjedésének megőrzéséhez idővel tartós vízpótlásra lehet szükség.

Az alacsony vízállás hatásai már napjainkban is érzékelhetők. 2026 nyarán mindössze két és fél hónap alatt 34 centimétert apadt a Balaton:

június közepe és augusztus 27. között a vízmérce 77 centiméterről 43 centiméterre csökkent.

Fülöp Bence szerint a klímaváltozás hatásait a beruházások és a területhasználat is súlyosbíthatják. A tó hosszú távú megőrzéséhez ezért a műszaki beavatkozások mellett a természetes élőhelyek védelmére és a természetalapú megoldásokra is szükség van.

Ezeket olvastad már?

Bezárhat Magyarország egyik legszebb barokk kastélya

10 érdekesség az év talán legjobban várt kiállításáról, ami most nyílt meg Budapesten

Lelépő

Kapcsolódó