Évezredeken át kavics és homok őrizhette azokat az állatcsontokat, amelyek most a Duna rekordalacsony vízállása miatt kerültek ismét napvilágra. A különleges maradványokra ráadásul nem régészeti vagy őslénytani kutatás közben bukkantak.
A leletről Dr. Riezing Norbert, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa számolt be. Mint írta, a rendkívül alacsony vízállás most olyan részeit is megmutatja a folyómedernek, amelyek máskor víz alatt rejtőznek. Különleges kőzetek, víz alatti források, régi eszközök és állati maradványok egyaránt előbukkanhatnak. A most megtalált csontok azért is izgalmasak, mert egy egészen más Kárpát-medencéről mesélnek, mint amilyennek ma ismerjük ezt a vidéket.
A jégkorszak ugyanis nem jelentette azt, hogy a térséget folyamatosan hó és jég borította. A Kárpát-medencében változatos, füves, cserjés és erdős területek váltották egymást, amelyek számos nagytestű állatnak, köztük vadlovaknak is megfelelő élőhelyet biztosítottak. A lovak a jégkorszak végével sem tűntek el azonnal a térségből,
még a bronzkor idején is éltek itt vadon, későbbi eltűnésükben pedig feltehetően az emberi tevékenységnek is szerepe lehetett.
De hogyan kerülhetett egy ősi vadló csontja a Duna fenekére? A folyószabályozások előtt a Duna hatalmas árterületen mozgott, a jégkorszakban pedig vízhozama is nagyobb volt a mainál. Egy-egy áradás állati maradványokat is magával sodorhatott, majd a kaviccsal és homokkal együtt lerakhatta őket. A hordalékba temetett csontok így akár évezredeken keresztül fennmaradhattak.
Lelépő, fotók: Duna-Ipoly Nemzeti Park