Pontosan ötszáz évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én került sor a magyar történelem egyik legsorsfordítóbb ütközetére. Mohács neve azóta a nemzeti tragédia szimbólumává vált, a csata történetében azonban számos olyan részlet akad, amely jóval kevésbé ismert.
Miért éppen augusztus 29-én ütköztek meg a seregek? Mekkora volt valójában az oszmán túlerő? Miért nem érkezett meg Szapolyai János serege, és valóban a Csele-patakba fulladt II. Lajos?
Tíz érdekességgel idézzük fel az ötszáz évvel ezelőtti eseményeket.
1. Magyarország már évekkel Mohács előtt elveszítette déli védelmének egyik kulcsát
A katasztrófa nem 1526 nyarán kezdődött. I. Szulejmán már 1521-ben hadjáratot indított Magyarország ellen, melynek során elesett Nándorfehérvár, a déli végvárrendszer egyik legfontosabb erőssége. A magyar királyi sereg még a vár felmentésére sem tudott időben elindulni, később pedig anélkül oszlott fel, hogy kísérletet tett volna a visszafoglalására. Öt évvel később az oszmánok így már jóval kedvezőbb helyzetből kezdhették meg újabb hadjáratukat.
2. II. Lajost hónapokkal korábban figyelmeztették a készülő támadásra
A török hadjárat nem érte teljesen váratlanul a magyar udvart. A Budára menekült szerb Bakics Pál már 1525 végén hírt adott arról, hogy a Porta támadásra készül. Az európai politikai helyzet is aggodalomra adott okot. I. Ferenc francia király a Habsburgok hatalmának megtörése érdekében az Oszmán Birodalommal keresett szövetséget. II. Lajos ennek ellenére érdemi külföldi katonai segítséget nem kapott, miközben az ország belpolitikai konfliktusai is nehezítették a védekezést.
3. Szulejmán hadserege sem haladt akadálytalanul
Az oszmán hadigépezet ereje ellenére a felvonulás korántsem ment mindenütt zökkenőmentesen. Szulejmán serege értékes napokat veszített a mocsaras szerbiai Morava környékén, és csak június végén érte el Nándorfehérvárt. A magyar fél azonban nem tudta kihasználni a késlekedést. II. Lajos július 2-ára rendelte el a gyülekezőt Tolna mellé, ő maga viszont csak július 20-án hagyta el Budát. Addigra az oszmánok már átkeltek a Száván, Péterváradot ostromolták, július 27-én pedig Újlakot is elfoglalták.
4. A magyar sereg nagyjából feleakkora volt, mint az oszmán haderő
II. Lajos végül mintegy 24 500 katonát tudott Mohácsnál csatasorba állítani, és 85 ágyúval rendelkezett. Velük szemben legalább 60 ezer fős oszmán haderő sorakozott fel mintegy 150 ágyúval. A különbség jelentős volt, de a magyarok helyzete még ekkor sem volt teljesen reménytelen. Csehországból és Szlavóniából is közeledtek erősítések, ezek azonban augusztus 29-ig nem érkeztek meg.
5. A magyarok akár várhattak is volna a csatával
A magyar vezetés egyik legvitatottabb döntése az volt, hogy augusztus 29-én vállalta az ütközetet. Frangepán Kristóf horvát bán csapatai és a cseh erők ugyanis még úton voltak Mohács felé, így néhány napnyi várakozás jelentős erősítést hozhatott volna. Tomori Pál és Szapolyai György azonban a támadás mellett döntött. A választás mögött katonai megfontolás is állt:
abban bíztak, hogy az oszmán sereg egymás után érkező részeit még azelőtt megverhetik, hogy a teljes haderő felvonulna.
6. Szapolyai János valószínűleg nem szándékosan maradt távol
Az erdélyi vajdát később gyakran vádolták azzal, hogy tudatosan hagyta cserben II. Lajost, mert saját későbbi trónigényére gondolva meg akarta őrizni haderejét. A rendelkezésre álló információk alapján azonban ennél jóval prózaibb magyarázat valószínű:
a királytól érkező ellentmondásos parancsok és az erdélyi mozgósítás lassúsága miatt Szapolyai egyszerűen nem tudott időben a csatatérre érni.
7. A magyar roham kezdetben meglepte az oszmánokat
A csata első szakasza egyáltalán nem úgy indult, mintha a magyar seregnek semmi esélye nem lenne. Az oszmán katonákat kifárasztotta a mocsaras terepen történő felvonulás, ráadásul már táborverésre készültek, amikor a magyar lovasság támadásba lendült. A roham olyan váratlanul érte őket, hogy a beszámolók szerint a ruméliai gyalogság egy része meg is futamodott. A magyar támadás azonban hamarosan megtört, feltehetően a janicsárok fegyelmezett tűzereje is komoly szerepet játszott ebben.
8. Maga a csata mindössze másfél-két óra alatt eldőlt
Mohács évszázadokra meghatározta Magyarország sorsát, maga az ütközet azonban meglepően rövid volt. A délután megindított magyar támadás kifulladása után az oszmán túlerő gyorsan felülkerekedett. A magyar sereget másfél-két órán belül bekerítették, és a csapdába került katonák között hatalmas pusztítást végeztek.
A becslések szerint több mint tízezer katona vesztette életét, a 24 500 fős magyar haderő legalább háromnegyede megsemmisült.
9. II. Lajos nem a csatatéren esett el
A mindössze húszéves király a csata válságosra fordulásakor udvaroncai tanácsára elhagyta a harcmezőt. Menekülés közben azonban a megáradt Csele-pataknál szerencsétlenség érte: a hagyományos történeti rekonstrukció szerint lovával a vízbe zuhant, és nehéz páncéljában megfulladt. Halála a katonai vereségnél is súlyosabb politikai következményekkel járt, hiszen nem hagyott maga után örököst. A magyar trónért ezután Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János is harcba szállt.
10. Augusztus 29-e különös jelentőségű dátummá vált a magyar–török háborúk történetében
A mohácsi vereség napja nem először és nem is utoljára kapcsolódott sorsfordító oszmán sikerhez. Nándorfehérvár 1521-ben ugyancsak augusztus 29-én került Szulejmán kezére. Tizenöt évvel Mohács után, 1541. augusztus 29-én pedig az oszmánok csellel elfoglalták Budát. Ami tehát Szulejmán számára szerencsés dátumnak bizonyult, az a magyar történelemben három súlyos veszteség napjává vált.
A mohácsi csata jelentőségét ráadásul nem kizárólag az aznap elszenvedett katonai veszteség adta. A harcban 16 zászlósúr, öt püspök, Szalkai László esztergomi érsek és végül II. Lajos király is életét vesztette. Az uralkodó halála után meginduló trónharc és az oszmán terjeszkedés alapvetően változtatta meg Magyarország következő évtizedeit. Ezért válhatott Mohács idővel sokkal többé egy elveszített csatánál: a magyar történelmi emlékezet egyik legerősebb jelképévé.
Lelépő