Lelépő
Image default

Három ok, amiért ezen a héten még érdemes lesz felnézni a csillagos égboltra

A decemberi éjszakák sajátossága, hogy hosszú órákon át sötétbe burkolózik a táj, a fák csupasz ágai alatt ropog a fagy, és a hűvös, tiszta levegőben különösen élesen rajzolódnak ki a csillagok.

A Zselici Csillagpark most három olyan különleges jelenséget emel ki, amelyek miatt ezen a héten igazán érdemes lesz az égre pillantani.

December 4. – Telihold a Bika csillagképben

A tél első teliholdja rendkívül magasan jár majd, és fényével szinte eluralja az égboltot. A ragyogás miatt kevés csillag marad látható, és bár hajnalban a Hold a Fiastyúk csillaghalmaz elé kerül, a vakító fény miatt ebből szabad szemmel szinte semmit sem érzékelhetünk.

December 7. – Elkezdődnek a valóban sötét éjszakák

Ezen az estén még csupán fél órára sötétedik be teljesen 18 óra után, ám innentől kezdve napról napra később kel majd a Hold. Ez egyre hosszabb, zavartalan égbolt-megfigyelési időt jelent például a Zselicben, ahol ideális körülmények mellett páratlan csillagos panoráma tárul elénk.

December 7. – Hold és Jupiter látványos közelsége

A Holdtól jobbra feltűnő, erős fényű „csillag” a Jupiter lesz. Érdemes kistávcsővel először a holdkráterek részleteit szemügyre venni, majd ráfordítani a tekintetet a Jupitere és gyorsan mozgó holdjaira. Már egy óra alatt is jól látható, mennyire elmozdulnak egymáshoz képest.

Lelépő

Kapcsolódó