Lelépő
Image default

Kiderült, melyek voltak az idei nyár igazi sztárlátványosságai Magyarországon

Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint.

A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka – trendszerűen – augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.

Fotó: MTÜ

Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletágának vezetője elmondta, hogy a vízparti élmények mellett a várak és az állatkerti attrakciók is kiemelt figyelmet kaptak idén nyáron is. A legnépszerűbb a siófoki Plázs volt, ezt követte a Hungarospa Hajdúszoboszló. A bronzérmes a gyulai várfürdő lett.

Népszerű hazai turisztikai attrakciók 2025 nyarán a magyar vendégek körében:

  1. Plázs – Siófok
  2. Hungarospa Hajdúszoboszló
  3. Gyulai várfürdő
  4. Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda – Budapest
  5. Egri vár
  6. Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
  7. Zalakarosi Fürdő
  8. Nyíregyházi Állatpark – Sóstó Zoo
  9. Festetics-kastély
  10. Szigligeti vár

Lelépő

Kapcsolódó