A Covid miatti kijárási tilalom óta nem láttak a Madárkórház Alapítvány munkatársai ehhez foghatót. Sorra érkeznek kórházunba a légfegyverekkel meglőtt madarak. Most szemtanúk jelentkezését kérik a madárvédők.
A pandémia idején kijárási tilalom miatti agressziónak lehetett betudni, a megszaporodott légpuskás eseteket, most azonban újra egy hasonló hullámmal kell megküzdeniükk, mely a körülményeket tekintve országos figyelmet érdemel.
„Egy hét alatt négy egyed is érkezett a hortobágyi Madárkórházba súlyos, lőtt sérülésekkel. A városi galamb és a szarka mellett egy védett örvös galamb, és egy fokozottan védett fehér gólya is” – írja szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében dr. Déri János, a Madárkórház Alapítvány vezetője. Hozzátette, ez utóbbinak a meglövése
természetkárosítás bűntettének minősül, mely szabadságvesztéssel is sújtható.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyik galambot nem kint a határban, vagy egy kertes ház udvarán lőtték meg, hanem Budapest közepén, a Keleti pályaudvar közvetlen szomszédságában.
„Egy olyan zsúfolt helyen, ahol a légfegyver használat nemcsak tiltott, de közveszélyes is”
– húzza alá. Hangsúlyozza, bejelentésünkre a rendőrség azt a tájékoztatást adta, hogy nyomozást ebben az esetben csak akkor tudnak indítani, ha szemtanú is tudja igazolni az esetet.
Éppen ezért a Madárkórház Alapítvány a nyilvánosság segítségét kéri.
Szemtanúkat keresnek, akik az említett helyszín környékén láttak, vagy hallottak valakit az elmúlt két hétben légpuskával lőni, vagy lövöldözésre készülni.
Arra kérik a szemtanúkat, vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel a hozzájuk legközelebb eső rendőrkapitányságon, valamint a Madárkórház Alapítvánnyal a +36309435494-es telefonszámon!
Lelépő, fotók: Madárkórház Alapítvány


